2019. október 13., vasárnap

Itatós madárles felkészítése az őszi, téli szezonra

Nyáron július-augusztusban az itatós madárlesnek nincsenek igazán látogatói. Most június végéig szerencsére elég sokat lehettünk kint a leskunyhóban a júliust-augusztust inkább pihenéssel töltöttük feleségemmel. Néha persze ki kellett ugrani megnézni, hogy minden rendben van-e, de igazából ősztől indul be a következő szezon. Mondanom sem kell, hogy nyár végén már alig várom, hogy ismét mehessek kedvenc leskunyhómba. 
Már szeptember elején kimentünk kicsit rendet rakni. Kipucoltuk a medencét, kitakarítottunk mindent. Most teljesen tudatosan rendeztünk úgy, hogy mire eljön az ideje a tollas barátok is felfigyeljenek a változásra...






Sokáig azt hittük, hogy a fajlista nem igazán fog bővülni már, hanem a jól bevált látogatók maradnak. De szerencsére ez nem így lett, sőt olyan madárfajok is rendszeresen visszajárnak már, mint pl. az őszapó, amelyben csak télen reménykedhettem.... Most is először a cinegék jelentek meg, de láthattunk már csilpcsalpfüzikét és szajkót is.

Széncinegék rendíthetetlenül visszajárnak
Csuszka mindig megtalálja a finomságokat
Ő is az őszt üdvözli a lesnél
Tükörképpel
És szemlélődve, hogy mi folyik itt...
Csuszka szomját oltja
Majd "bevetésre készen"
Csilpcsalpfüzike
Szeret egy jót lubickolni :o)
Jellegzetes csuszka-póz
És a nagy-nagy kedvenc, őszapó!
Szép ez a madár...
Gyönyörködtem benne...
És most nem csak pár másodpercig maradt...
Rá gondoltam a legkevésbé, hogy elsőként jön...
Őszapók után ismét széncinege jött, most pancsolni egyet...
Azért pancsolás közben nem árt körülnézni
Jó dolog a Wellness! :-)
Órákig el tudom nézni őket
Majd jönnek megint...
Jó a víz hőmérséklete?
A víz balett táncosa :o)
És már egy állandó látogató, a szajkó is bekukkantott

Lesz még teendő itt folyamatosan. Úgy tervezem, hogy amennyire időm engedi legalább hetente egyszer kimegyek, a mag fogyását és az itatóban lévő víz állapotát folyamatosan figyelni kell. Viszont a folyamatos munka meghozza a gyümölcsét és mindenki jól jár...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése